Máltai Lovagrend (lat. Ordo Melitensis, OMel): lovagrend, a →Jeruzsálemi Szent János Lovagrend jogutódja. - I. A törökök hódítása miatt területét (Rodosz szigetét) elvesztett johannita rendnek V. Károly cs. (ur. 1519-56) adta 1530. III. 23: hűbérként a szicíliai kirsághoz tartozó Málta szigetét (innen a ~ név), két másik szg-tel és az É-afrikai Tripolisszal. Jelképes ellenszolgáltatásként a ~ nagymesterének évente XI. 1: egy vadászsólymot kellett küldenie Szicília alkirályának, s meg kellett őriznie semlegességét. - A ~ elsősorban a johanniták szegény- és beteggondozó tevékenységét folytatta, de Málta földr. helyzetéből következően, a ker. és az iszlám világ metszéspontjában stratégiailag is fontos feladatokat kellett fölvállalnia. Fölvette a harcot a török hajóhadak ellen: 1565. V. 18-IX. 8: Jean de la Valette-Parisot nagymester viszonylag kis létszámú csoporttal védte meg Máltát a törököktől. 1571: a →lepantói csatában oroszlánrésze volt a ~nek. Ez a korszak volt a r. hatalmi csúcspontja. Málta fővárosát, Vallettát bevehetetlen erődítménnyé alakították, flottájuk a Földközi-tenger leghatalmasabb hajóhadává fejlődött, amit az eu. uralkodók a törökök, ill. a kalózok ellen gyakran segítségül hívtak. Minden lovag tengerész-kiképzést is kapott. Közben a r. folytatta a szegények gondozását: Málta ispotálya soha nem ürült ki, s ebben is szolgálnia kellett bizonyos ideig minden lovagnak. Vallettában orvosisk-t, 1761: nyilvános kvtárat, 1768: egyetemet nyitottak. A nagymester, aki egyben Málta hg-e volt, szuverén tanácsával kormányozta a lakosságot. 1607: megkapta „a Szent Római Birodalom hercege”, 1630: „a római szent egyház bíborosa” (eminenza) címet. A ~ követségeket tartott fenn Rómában, Bécsben, Madridban és Versailles-ban. A nemesi származású, fogadalmas lovagok száma elérte a 3 ezret. - A ~ hanyatlása a 17. sz: indult. A török veszély múltával csökkent szerepük fontossága, a →reformáció előretörésével a ~ elvesztette brit, skandináv és német birtokai nagy részét, s meglazult a fegyelem. A 18. sz: a ~ már anyagi nehézségekkel küzdött. Eu. nemzeteinek egymással vívott harcai nem kedveztek a nemzetek fölötti ~nek. Vita folyt a ~ és a máltai pp-ök; a ~ és a máltai inkvizíció, a ~ és Szicília sp., majd Bourbon alkirályai között, főképp miután az utóbbiak Szicília kir-ai lettek. - A →francia forradalomban 1792: a ~ elveszítette valamennyi fr. birtokát. Ekkor azonban váratlan segítséget kaptak az ortodox Oroszo-tól. Az 1774: alapított lengy. nagyperjelség ui. orosz fennhatóság alá került. I. Pál cár (ur. 1796-1801) a fr. forr. továbbterjedésétől félve, a lengy. nagyperjelség utódaként az 1797. I. 4: Emmanuel de Rohan nagymesterrel kötött szerződésben engedélyezte az orosz nagyperjelség fölállítását. - Napóleon 1798. VI: Egyiptom felé tartva ostromzár alá vette Máltát. A ném. nagymester, Ferdinand von Hompesch nem tudott védekezni, a fr. lovagok Napóleonhoz húztak. VI. 12: a hatalmas vallettai erődítmény s vele a szuverén máltai birod. Napóleon kezébe került, aki a ~et a sziget elhagyására kényszerítette s minden vagyonától megfosztotta. A nagymester és a lovagok Triesztben kérték a Habsburgok védelmét. - Oroszo. ekkor a franciáknál bejelentette igényét Máltára. I. Pál cár, Hompesch nagymestert alkalmatlannak minősítve, saját magát nevezte ki nagymesternek, s egyben Málta szuverén urának. XI. 29: egy második orosz nagyperjelséget is alapított nemkatolikus lovagok számra. 1799. III. 30: a ~ kormányzására létrehozta a Szt Tanácsot. - Mindez szöges ellentétben állt a ~ alkotmányával: vez-je csak fogadalmas szerz. lehetett, nem pedig egy nem-katolikus, házas, világi ember. A Szt Tanács tagjainak többsége szintén az ortodoxiából került ki, alig akadt köztük fogadalmas lovag. Az így létrejött perjelséget az orosz diplomácia nyomásának ellenállva sem a Sztszék, sem Róma és Spo. nagyperjelsége nem ismerte el. A bécsi udvar 1799: lemondatta Hompesch nagymestert, amit a Szentszék nem hagyott jóvá, így a ~ nagymestere jogellenesen, de valóságosan az orosz cár lett. Máltát azonban nem tudta megszerezni, mert 1799. IX: az angolok tették rá kezüket, Pál cárt pedig 1801. III. 11: meggyilkolták. Utóda, I. Sándor cár (ur. 1801-21) nem igényelte a nagymesteri címet, jelölteket neveztetett ki, s a választás eredményét VII. Pius p. (ur. 1800-23) elé terjesztette. A választás Oroszo. jelöltjére, Giovanni Battista Tommasi lovagra esett, akit a pápa 1803. II. 2: megerősített nagymesteri tisztében. A szentpétervári Szt Tanács feloszlott. A törv-es nagymester a kat. nagyperjelség mellett elfogadta az ortodox perjelség létezését is. 1810. II. 26: a cár kisajátította magának mindkét perjelséget, s 1811. XI. 20: megfosztotta a ~et minden vagyonától. 1817: Oroszo. minisztertanácsa a cár aláírásával eltörölte a ~et. - 1805: Tommasi nagymester halála után diplomáciai okok lehetetlenné tették az utód megválasztását. Helytartók vezették a ~et, s csak 1878: választottak ismét nagymestert (Giovanni Ceschi a Santa Croce). - 1951: Ludovico Chigi Albani della Rovere halála után XII. Pius p. (ur. 1939-58) bíb. bizottsággal vizsgáltatta felül a ~ jogi helyzetét, 1953. I. 24: megerősítette hagyományos jogállását. XXIII. János p. (ur. 1958-63) 1961. VI. 24: jóváhagyta a ~ új törvénykv-ét. - Málta elvesztése után átalakult a ~ szerkezete, 1850 u. nemzeti egységek alakultak ki. 1990: 5 nagyperjelségből, 3 alperjelségből és 35 nemzeti szöv-ből áll. 62 országban végeznek eü. és katasztrófaenyhítő szolg-ot. Külön csoport foglalkozik a leprások, ill. a beteg gyermekek gyógyításával. A rtagok száma az 5 világrészen kb. 10 ezer. - Mint szuverén rend a ~ az Apostoli Szentszékkel és 17 eu., 19 D-amerikai, 2 ázsiai és 13 afrikai állammal tart fenn diplomáciai kapcsolatot. - Folyóratai: Bulletin Officiel, Revue Internationale, Acta Leprologica. Rendszeresen jelennek meg évkv-ei is. - Székháza: Palazzo di Malta, 00187 Roma, Via Condotti, 68. A két első magistert, az alapító Frà Gérard-t és Frà Raymond du Puy lovagot a ~ a boldogok sorában tiszteli. -

Nagymesterei: 1113-20: Gerardo, 1125-58: Raimundus du Puy, 1160: Augerius de Balben, 1163: Gilbertus d'Assally, 1170: Castus de Murols, 1173: Josbertus, 1177: Ruggerus des Moulins, 1188: Ermengardus d'Aps, 1190-1192: Garnierus di Naplusa, 1193: Goffredus de Donjon, 1203: Alfonsus del Portogallo, 1206: Goffredus Le Rat, 1207: Guerrinus de Montaigu, 1230: Bernardus de Texis, 1231: Guerrinus, 1236-39: Bertrandus de Comps, 1240-41: Petrus de Vieille Bride, 1243: Guglielmus de Cháteauneuf, 1258: Ugo de Revel, 1277: Nicolaus Lorgne, 1283: Johannes de Villiers, 1294: Odo de Pins, 1296: Guglielmus de Villaret, 1305: Fulco de Villaret, 1319: Elione de Villeneuve, 1346: Deodatus de Gozon, 1353: Petrus de Corneillan, 1355: Ruggero de Pins, 1365: Raimundus Berenger, 1374-76: Robert de Julliac, 1377-96: Johannes Fernández de Heredia, 1383: Riccardus Caracciolo, 1396: Filibertus de Naillac, 1421: Antonius Fluvian de la Riviere, 1437: Johannes de Lastic, 1454: Jacobus de Milly, 1461: Petrus Raimundus Zacosta, 1467: Johannes Baptista Orsini, 1476: Petrus d'Aubusson, 1503: Enrico d'Amboise, 1512: Guido de Blanchefort, 1513: Fabrizio del Carretto, 1521: Filippo Villiers de l'Isle-Adam, 1534: Pierino di Ponte, 1535: Desiderio de Sainte Jalle, 1536-53: Giovanni d'Omedes, 1555: Claudio de la Sengle, 1557: Giovanni de la Valette, 1568: Pietro del Monte, 1572: Giovanni l'Evéque de la Cassiére, 1582: Ugo Loubens de Verdalle, 1595: Martino Garzes, 1601: Alofio de Wignacourt, 1622: Luigi Mendez de Vasconcellos, 1623: Antonio de Paule, 1636: Giovanni Lascaris Castellar, 1657: Martino de Redin, 1660: Annetto de Clermont, 1660: Raffaele Cotoner, 1663: Nicoló Cotoner, 1680: Gregorio Carafa, 1690: Adriano de Wignacourt, 1697: Raimondo Perellos, 1720: Marcantonio Zondadari, 1722: Antonio Manoel de Vilhena, 1736: Raimondo Despuig, 1741: Emanuele Pinto de Fonseca, 1773: Francesco Ximenes de Texada, 1775: Emanuele de Rohan-Polduc, 1797: Ferdinando von Hompesch, 1799-1800: I. Pál orosz cár, 1803-1805: Giovanni Tommasi (Messinában és Cataniában), 1879-1905: Giovanni Battista Ceschi a Santa Croce (Rómában) , 1905: Galeazzo von Thun und Hohenstein, 1929: Pio Franchi de' Cavalieri helytartó, 1931-51: Ludovico Chigi Albani della Rovere, 1955: Ernesto Paternó di Carcaci helytartó, 1962: Angelo de Mojana di Cologna, 1988: Andrew Bertie. -

II. Mo-on a ~ elődei, a johanniták a török miatt kiszorultak az országból. Visszatelepítésük ügye az 1700-as évek elején többször szóba került, sikertelenül. A m. rtart. 1807: jogilag is megszűnt. - 1925: a ~ követséget állított föl Bpen. 1928. VI. 23: megalakult a →Magyar Máltai Lovagok Szövetsége. 1932: a budai várban megvásárolták a Fortuna u. 10. sz. alatti házat. 1636 óta ez volt az első ingatlan, ami Mo-on ismét a ~ birtokába jutott. Tevékenységük 1944: ismét megszűnt. A szöv. tagjainak többsége elhagyta az orsz-ot, külf-ön szervezték újjá soraikat. - A bpi központú →Magyar Máltai Szeretetszolgálat 1989 óta széleskörű karitatív tevékenységet folytat. 1990-től működik a Szuverén Máltai Lovagrend mo-i tagozata. A Mo-on és külf-ön élő magyar lovagok száma 1995: 160. A Magyar Máltai Lovagok Szövetségének elnöke →Kállay Kristóf nagykeresztes engedelmességi tartománynagy. **

Thierry, Heribert: A Jeruzsálemi Szt János (Máltai) Lovagrend. Múlt és jelen. Bp., 1936. - A Szuverén Katonai Máltai (Jeruzsálemi) Lovagrendnek a kánonjogi kódexszel összhangba hozott konstitúciói. Róma, 1936. Ford. Páskuj Lajos. Bp., 1937. - Thierry, Heribert: A ~ m. bibliogr-ja. Uo., 1941. - Puskely I:461. - Uberti 1993:135. - Vigília 1993:6. (Végh János: Amikor a „máltaiakat” még rodoszi lovagokként ismerték)